A nagy perm végi kihalás után kialakuló ichthyoszauruszok körében gyorsan megjelent a gigantizmus. Egy új lelet kapcsán az okokat kutatták.

Ami ennek a kis dinoszaurusz embriónak maga volt a tragédia 70 millió évvel ezelőtt, az a tudomány számára ünnepnap.

A 180 millió éves jura időszaki őshüllő csontjainak felfedezéséről és tudományos értékéről beszélgettünk.

A nap képe sorozatunkban ezúttal a növényi evolúció egyik legkorábbi képviselőjének fosszíliáját mutatjuk meg.

Egy kivételes lelőhely még kivételesebb fosszíliája és ami mögötte van.

A napoletana pizzánkon pislogó békés apróságok ősi rokonai vérszomjas ragadozók voltak.

Na nem mostanában, úgy 10-12 millió éve, amikor a hegység még szigetként emelkedett ki a hatalmas Pannon-tóból.

Egy aprócska csont, aminek a fejlődése közrejátszott az emlősök elképesztő evolúciós sikerében.

Így alkalmazkodtak 99 millió éve az ősmadarak a speciális környezeti feltételekhez.

Mintha a természet a földtörténet során időről időre valamilyen összeszerelési útmutató alapján dolgozna.

Nagy volt eddig a ’fejetlenség’ az egyik legősibb halgyík, az Eretmorhipis háza táján, ám egy új fosszília most izgalmas hírekkel szolgál.

Az élővilág fejlődéstörténetének egy jelentős és egyben titokzatos szakasza az ediakara időszaknak elkeresztelt földtörtörténeti periódus.

A régebben kialakult fajoknak több időbe telik egy új élőhely meghódítása, mint a rendszertanilag hozzá közel álló, de fiatalabb fajoknak.

A legnépszerűbb, leggyakoribb és tudományosan legalaposabban feldolgozott fosszilis állatcsoport, mégis rengeteg dolgot nem tudunk róluk.