Keresés

Kardfogú óriás szardellák népesítették be a tengereket 45 millió éve

A 66 millió évvel ezelőtti nagy kréta-tercier kihalási esemény bekövetkeztével, és a földtörténeti középkor ökológiai rendszerének teljes összeomlásával a Föld élővilágában komoly változások álltak be. A legfontosabbak között az emlősök és a madarak térnyerését tartjuk számon, de voltak olyan események is, amelyek pusztán érdekességükkel járulnak hozzá paleobiológiai ismereteink palettájához. Nevezhetjük őket egyfajta őslénytani csemegének is, és nem csak azért, mert a napoletana pizzát annyira ízletessé tevő szardellafélék ősi családtagjairól lesz most szó. Ezeknek a békés planktonevő apróságoknak az évmilliókkal ezelőtt élt rokonai ugyanis valamivel előkelőbb helyet foglaltak el a tengeri táplálékláncban: vérszomjas ragadozók voltak.

Egy a napokban a The Royal Society Open Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány két olyan, az eocén korai és középső szakaszából származó, koponyát is tartalmazó halkövületet mutat be, amelyek az alaktani bélyegeik alapján a mai szardellák korai képviselőiként azonosíthatók, ám mindkettő koponya felső állkapcsán egy-egy magányos, szablya alakú fog található. Az egyik kövület, amely a koponyán kívül a test mellső uszonyig fennmaradt részét is magában foglalja, a belgiumi Chièvres városához közel került elő. A másik, töredékes koponya fosszília a pakisztáni Pandzsáb tartományban látta meg sok-sok millió év után újra a napfényt, még valamikor a hetvenes évek vége felé.



Vérszomj ide vagy oda, volt, aki a Monosmilusra is veszélyt jelentett. Joschua Knüppe illusztrációján egy négylábú őscet, a Dalanistes egy példánya ragadja el a szardellák ősi rokonát. (forrás: Joshua Knüppe)


A Belga Királyi Természettudományi Intézetben őrzött leleteket mikro-CT-s vizsgálatnak is alávetették, és megállapították, hogy mindkét hal koponyájának alsó állkapcsán kisebb tépőfogak egész sora ül, míg a felső állkapcson egyetlen hegyes kardfog foglal helyet. Ezen kívül a két ősi hal méretében is meghaladja mai rokonait: míg a mai szardellák 10-15 cm hosszúra nőnek, addig a koponya adatai alapján a két most leírt példány egyike megközelíthette az 1 méteres hosszúságot is.

A kisebbik példány, amelyet Belgiumban találtak még 1946-ban, nem csak holotípus, de fajának egyetlen példánya is. Magát a rendszertani besorolást azonban már régen elvégezték: Edgar Casier paleontológus nem sokkal a felfedezést követően publikálta munkásságát és írta le ezt az 50 millió éves fajt Clupeopsis straeleni néven.

A Pakisztánban felfedezett közel egy méteres halat viszont ezen friss tanulmány keretében sorolhatták új nembe és fajba, melynek ereményeként a Monosmilus chureloides nevet kapta. A Monosmilus elnevezés az állat felső állkapcsán lévő agyarszerű fogra utal, míg a chureloides fajnevet a több dél-ázsiai kultúrában is megjelenő félelmetes külsejű alakváltó vámpír-démon, a Kurel után adták. Minden bizonnyal ezzel kívánták érzékeltetni, hogy egy nem kifejezetten megnyugtató külsejű élőlény képét nyújthatta az egykoron a sekélytengerekben kisebb halakra vadászó ragadozó. A felső kardfog mellett az alsó állkapocs látványa sem utalhatott arra, hogy a szardellák óriás nagybácsikája békés szándékkal közeledett volna másokhoz. A koponya eleje felé növekvő méretű 16 darab tűhegyes hajlított fogából az utolsó elérte a 2 centimétert, ami a teljes koponya méretének 20%-a volt.


Monosmilus chureloides és egy mai szardella méretbeli különbségei (forrás: Joschua knüppe)


A Monosmilus 45 millió éve, a középső eocén lutéciai korszakában élt, amikor nálunk, pontosabban hazánk helyén is gazdag élővilággal benépesített sekélytenger hullámzott. Pakisztán azonos korú képződményei híresek a cetfélék korai evolúciójához köthető őslénytani leleteiről, a négylábú őscetek olyan korai képviselőiről, mint például a Dalanistes. Joggal feltételezhető, hogy ezek a tengeri életmódhoz egyre inkább alkalmazkodó emlősök egyben a Monosmilus ragadozói is lehettek.

Annak ellenére, hogy a két vizsgált állat külön fajba tartozott, és évmillók választják el őket időben is, a kutatást végző szakemberek mégis egy közös tanulmányban közölték a velük kapcsolatos eredményeket. Ennek oka, hogy eddig máshonnan nem ismertek hasonló felépítésű halfélét, sem a kihalt, sem a ma élő csoportok között. Így biztosra vehető közöttük valamilyen kapcsolat – ha más nem, morfológiai és életmódbeli mindenképpen. Az szintén meglepő fordulat volt, hogy a két fosszilis fajt szoros rokoni kapcsolat fűzi a ma élő apró szardellákhoz, hiszen a mai leszármazottak őseikkel ellentétben a tenger apró lebegő biomasszájával, azaz planktonnal táplálkoznak.

Rendkívül érdekes adatokkal szolgál hát ez a két fosszília a 66 millió évvel ezelőtti hatalmas kréta-tercier kihalás utáni időkről, amikor a mezozoikum végén kiüresedő tengerek ökológiai fülkéit új meg új élőlények töltötték be. Ezek a „próbálkozások” aztán némely esetben hosszú távra is sikeresek maradtak, míg mások, mint a vérszomjas szardellák, alulmaradtak a fennmaradásért folyó küzdelemben.


***


Források:

  • A Live Science beszámolója

  • Capobianco A., Beckett H.T., Steurbaut E., Gingerich P. D., Carnevale G, Friedman M. (2020) Large-bodied sabre-toothed anchovies reveal unanticipated ecological diversity in early Palaeogene teleosts. R. Soc. open sci.7192260 http://doi.org/10.1098/rsos.192260 

0 megtekintés

paleotóp

információk

kapcsolat

+36 33 950 130 
+36 30 510 5617
HELLO@PALEOTOP.HU

hírlevél

  • Black Facebook Icon
  • Black Instagram Icon

© 2018-2020 | A weboldal teljes írott tartalma a szerzők szellemi tulajdonát képezi, annak részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag a tulajdonosok engedélyével lehetséges.